Na, hogy bírtad ki a mai napot? 

-hangzott ma el a kérdés egy apa szájából a 15  éves lánya felé.

Ez egy teljesen normális kérdés, normális körülmények között.

Ha pl. felhívod a táborozó gyereked.

Vagy a  suliból hazaérve ezzel fogadod őt.

Biztos vagyok benne, hogy legalább egyszer te is feltetted ezt a kérdést. Vagy ehhez hasonlót. Ahogy én is, számtalanszor.

Csakhogy ma ez a kérdés teljesen másról szólt.

A hétvégén ex dolgozott. Emiatt még a múlt héten megkérdezte, jövök-e, mikor jövök haza, nem akarja ennyi ideig magára hagyni F-t.

Ami ugye egy 15 éves lányka esetében teljesen érthető.

Én jöttem. 

Péntek este már itt aludtam, és a tegnapi meg a mai napot F-val töltöttem.

Beszélgettünk, együtt takarítottunk, és persze mindketten elvoltunk a magunk dolgaival is.

Tudva, hogy ex nárcisztikus, és különben is folyamatosan manipulálja (külső szemlélő számára talán észrevétlen) a lányokat (aminek a következményeiről még fogok írni), ez a kérdés nagyon – nagyon nem OK.

Tudod, miről szólt ma a “Na, hogy bírtad ki a mai napot?”  kérdés? 

• Nem, nem a táborban zajló programokról, vagy a kajáról, a többi táborozóról –  mert F. nem táborban van, hanem itthon, a közös házban. Velem.
• Nem, nem a suliban történtekről, hiszen már nyári szünet van. Itthon van. Velem.

Ez egy nagyon ügyes, burkolt elrejtése a rólam szóló kritikának,

és a kérdés ügyesen afelé tereli  a gyanútlan gyerekem, hogy valami negatív érzés, gondolat jelenjen meg benne az együtt töltött időre vonatkozóan, vagy kettőnk kapcsolatára nézve, hovatovább a személyemet illetően. Azt sugallja, hogy ha velem van, azt csak kibírni lehet.

Gondolkodtam, mihez is hasonlítható ez a viselkedés, ami lassan, de annál hatékonyabban rombolja a gyerekkel való viszonyomat.

(A 25 éves már nem szól hozzám, és süt belőle a gyűlölet…)

Szóval, az atomrobbanás és az utána maradó romok ezt nem fejezik ki jól.

Sokkal inkább a buldózer, amely egyre mélyebbről szakít ki darabokat valami stabilnak hitt, szilárd építményből,

és csak romokat, sittet, törmeléket hagy maga után.

Ami lehet, hogy örök életre ott marad.

Mint a sosem gyógyuló seb a lelkemben. A sérülés a gyermekem lelkében. S aztán az ő gyerekei lelkében…

Rombolás és törmelékek

Mi lehet egy ilyen viselkedés következménye?

Hogy a lányaim ezt a példát látják.

S mivel így nőttek fel, sanszos, hogy hasonló kapcsolatba kerülnek. Ahol normális a másik alázása, porba tiprása, önbizalmának és önbecsülésének teljes megsemmisítése… Hogy csak alapvető dolgokat említsek. 

Vagy – ami még fájóbb lehet – hasonló viselkedési mintákat vesznek fel. (Sajnos a nagynál vannak jelei 🙁 )

Kérdezd meg bátran a gyermekedet!

Na, hogy bírtad ki a mai napot?

De ezt sose a másik szülő, más hozzátartozó, barát kárára tedd!

Ha normális értékrenddel bírsz és a kapcsolataid rendben vannak, akkor sosem lesz a kérdésed mög rejtve  káros, mérgező szándék.